Bátor Szabina - Karmaasztrológia
Aki ismer személyesen, az tudja, hogy már nagyon régóta érdekel a spiritualitás, ezzel együtt az Önfejlesztés, Önismeret. Nagyon szerettem fiatal koromban is az ezzel kapcsolatos könyveket, jóformán csak ezeket olvastam, a rgények nem kötöttek le.
Már gyerekként is volt valami, amit nem tudok megmagyarázni, egyszerűen valahogy máshogy láttam a dolgokat, inkább úgy mondom, hogy egybe néztem az egészet, az összképet, nem csak a részeket. Ebben egy nagyon jó példa a vallás. Katolikus vagyok, és a hittanra járásomkor, ahogy meséltek a hitről, és hallottam más vallásokról is, én tudtam egyből, hogy a magja mindennek egy, és csak apró különbségek vannak, de a lényeg ugyanaz. Ez volt kb 7-8 éves korom körül.
Szóval az érdeklődésem megvolt. Aztán elkezdtem Meditálni tanulni egy csoportba, ott kaptam beavatást is, ekkor voltam talán 23-24 éves.
Onnantól kezdve nagyon sok szakasz volt, amikor rá tudtam ülni a hullámra, voltak dolgok, amik hívtak, de voltak nagyobb kihagyások is. Ami még nagyon sokat adott, az egy Meditáció Tréning Program, több hónapos volt, és segített igazán elmélyülni.
Most pedig egy éve találtam egy Mentort, aki segít mindenben, oldás, tisztítás, tisztán látás. Mellette Családállítás.. szóval, van dolog.
Az Asztrológia is nagyon érdekesen jött az életembe. Egy akkori barátnőm említette az Elemzést, és nem hogy egy Elemzést kértem volna, egyből bejelentkeztem a Tanfolyamra. Nagyon érdekelt, ezért intenzív módba kapcsoltam, és így végeztem el. Ez volt a Karmaasztrológia. Nekem ebben az egész világban szintén az önmagunk jobb megismerése, a múltból hozott karmáink tudatosítása a fontos. Ez nem jóslás, ez egy elemzés. Ebben az évben több barátnőmet is el kellett engedni- 9-es év is van...- így őt is, úgy látszik ennyi volt a közös feladatunk, de mindig hálás leszek neki, hogy ezt bennem elindította.
Most pedig nem állok meg, elindítottam pár hónapja a kínai Asztrológiai tanulmányaim, és ezt is bele akarom majd szőni az Elemzéseitekbe. Nagy lelkesedésemben megcsináltam a Naptáramat is hipp-hopp, és az érdekes az, h már min. 5 éve akarok Naptárat csinálni, és most az Asztrológia megadta azt a pluszt, ami még hiányzott, és így egy igaz Szerelem-Projekt lett belőle. :)
Nagyon izgalmas ez az út, valahol kiegészít, és egyben kerekké teszi az életem. Mindig is emberekkel foglalkoztam, mindig is a "pszichológusotok" voltam/vagyok kozmetikusként, de így kimaxolhatom az ADNI TUDÁST. Hála érte! :)
Ölelés,
Szabina